A tudatosságról

Maga a tudatosság több mindenre irányulhat, és azt jelenti, hogy az ember tudatában van a dolgoknak, odafigyel, és tudatosan él. A tudatosság azt is jelenti, hogy tudatosan döntök, tudatosan megválogatom a gondolataimat, érzéseimet, szavaimat, cselekedeteimet. Ez fontos a spirituális életben. A tudatosság megment minket attól, hogy belesüllyedjünk a tudatlanságba, és segít hogy életünkben isteni módon cselekedjünk. A tudatosság egy őr szerepét tölti be, és nem engedi negatív, alacsonyabb vagy istentelen erők belépését szívünkbe és értelmünkbe. A tudatosság alakítja át állati életünket valódi emberi életté, emberi életünket pedig isteni életté.

Az értelemnek van egy megfigyelő része, mi ezt kell erősítsük, ez az önmegfigyelés, önátalakítás és önmegvilágosítás eszköze. A tudatosság szerepe a belső életben az is, hogy tudatában legyünk isteni lényünknek, a léleknek, tudatosak legyünk afelől, hogy egy magasabb életet élünk stb. A tudatosságot először az elmében érezzük, ez segít eligazodni jó és rossz, isteni és istentelen között. Később a tudatosság magasabb szinteken is megjelenik, minél előrébb halad valaki a spirituális életben. A végső cél az isteni tudatosság / tudat elérése, mely elválaszthatatlan az isteni Akarattól. Itt a hétköznapi fizikai, mentális elme messze túl van szárnyalva, és mindenféle gondolati közvetítés nélkül ragyog a csendben az isteni tudás teljessége.

De már ha csak egy lépéssel megyünk a fizikai értelem fölé, ahol az intuitív értelem lakik, már ott sem szükséges gondolat a tudáshoz. Az intuíció egyszerűen, villámcsapásszerűen bejön, és az ember egyszerűen tudja, hogy az úgy van, de nem gondolati úton jut el a felismeréshez. Persze aztán a kapott intuíciót a fizikai elme is feldolgozza és kicsomagolja a mentális síkon, de maga az intuíció gondolati közvetítés nélkül jelenik meg.
A tudatosságot a spirituális életben arra használjuk, hogy tudatosan éljük a Mester tanítását, tudatosan egy isteni életet éljünk. A Mesternek a hozzá közelállókhoz volt egy nagyon egyszerű és hatékony viselkedési irányelve: “Amit nem tennél meg a jelenlétemben, azt ne tedd meg.”

VEZETETT MEDITÁCIÓ MALAYÁVAL

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.