Kérdés: Miért szükséges a halál? Miért nem a fejlődhet lélek folyamatosan tovább ugyanabban a testben?
Sri Chinmoy: Jelenleg a halál elkerülhetetlen; szükségünk van rá. Semmit sem tudunk egyvégtében hosszú ideig csinálni. Negyvenöt percig vagy egy óráig játszunk, azután elfáradunk, és pihennünk kell. Ugyanígy van ez törekvésünkkel is. Tételezzük fel, hogy hatvan vagy hetven évig élünk a földön. A hatvan vagy hetven évből talán húsz vagy harminc nap meditálunk, és akkor is csak egy pár órát. Az A hétköznapi ember nem tud törekvően meditálni négy, kettő vagy akár csak egy órát is egyvégtében. Hogyan lehetne akkor olyan törekvése, valósága vagy tudatossága, amely egyszerre elviszi őt az örök Igazsághoz, vagy a halál nélküli Tudathoz?
Jelenleg a halál bizonyos értelemben segítség; lehetőséget ad arra, hogy megpihenjünk. Azután, amikor visszajövünk, új reménnyel, új fénnyel, új törekvéssel térünk vissza. De ha tudatosan törekednénk, ha állandóan egy felfelé törő láng égne bennünk, akkor látnánk, hogy a fizikai halál könnyen legyőzhető. Eljön a nap, amikor már nem lesz szükség a halálra. De most még nincs meg ez a képességünk, gyengék vagyunk. A spirituális mestereknek, a felszabadult lelkeknek azonban hatalmuk van a halál felett, de elhagyják a testet, amikor az Isteni ezt akarja tőlük.
Az hétköznapi ember, aki egy egész család terhét cipelte a vállán húsz, harminc vagy negyven évig, azt mondja: „Fáradt vagyok. Most pihenésre van szükségem.” Számára a halálnak valóban értelme van. A lélek elmegy a lelkek birodalmába, és ott egy rövid pihenőben részesül.
Kérdés: Volt egy fiatal barátom, aki épp hat hete halt meg. A halála előtti napon közölte az apjával, hogy másnap meg fog halni, és így is lett. Honnan tudta?
Sri Chinmoy: Miért ne tudhatta volna? Talán ő nem Isten gyermeke? Ha valaki a halála idején állandóan Istenre gondol, megkaphatja az üzenetet saját belső lényétől. Amikor az anyám meghalt, éppen a nagybátyám házában voltam, tíz kilométerre otthonról. Anyám golyvában szenvedett. Kora hajnalban így szólt: ,,Ma reggel elhagyom a testemet. Hová ment Madal? Küldjetek érte valakit!’’ Azután egy unokatestvérem jött az üzenettel, és én hazamentem. Anyám megfogta a kezem, és rám mosolygott. Ez volt az utolsó mosolya. Egy perccel azután távozott el, hogy megérkeztem, mintha csak rám várt volna. Azt azért őszintén el kell mondanom, hogy anyám nagyon-nagyon spirituális volt, és a szó legszorosabb értelmében gyakorolta a belső életet. A barátoddal kapcsolatban ellenben azt kell mondanom, hogy több száz és ezer ember tudja előre, hogy mikor fog meghalni. Spirituális emberek számára pedig ez nagyon könnyű dolog. Gyakran már pár hónappal előre tudják.
Kérdés: Van élet a halál után?
Sri Chinmoy: Igen, a halál után van élet. A halál nem a vég, és nem is lehet a vég. Számomra az élet és a halál olyan, mint két szoba. Napközben a nappali szobában dolgozom. A halál a pihenő szobám. Mindkettőre egyformán szükségem van, hogy Istent szeretni és szolgálni tudjam és megörvendeztessem.
A halál jelenleg valami ismeretlen dolog, és a legtöbb ember fél az ismeretlentől. De fel kell ismernünk, hogy a halál Isten Kozmikus Játékának fontos része, és természetes lépcsőfok fejlődésünkben. Mondjuk, hogy egy ember nagyon komolyan igyekszik, és jelentős fejlődést ér el ebben az életében. De miután játszotta egy bizonyos ideig az élet játékát, általában elfárad. Az ember semmiféle sportot vagy játékot nem tud pihenés nélkül játszani. Pihenésre van szükségünk, hogy megújult energiával és lelkesedéssel tudjunk újra játékba kezdeni. Tehát a halál jól megérdemelt pihenő az isteni harcos számára, aki itt a földön keményen harcolt a Legfelsőbb Úrért.
Kérdés: Hogyan tartasz majd kapcsolatot velünk, miután elhagytad a tested?
Sri Chinmoy: Egy különleges telefonom lesz, telefonkezelőkkel. Van ilyen. Hadd meséljek el egy nagyon kedves történetet. 1951 körül Dzsjotis barátommal a ház előtt üldögéltünk Indiában. Nagyon szerettem Dzsjotist, így az ő kedvéért kivételesen vállaltam, hogy végigcsinálom ezt. Üzenetet szeretett volna kapni hét-nyolc éve halott édesanyjától.
„Figyelj! Használom a telefonomat – mondtam. – Először egy üzenetet adok át tőled édesanyádnak, majd megkapom a választ, ami közvetlenül hozzád érkezik. Én teszem fel a kérdést a nevedben, de a választ te kapod.” Három kérdést tettem fel, és megérkeztek a válaszok, amitől Dzsjotis mélyen meghatódott. Először az ő lelkét, majd az enyémet küldtem el az édesanyja lelkéhez. Ott beszélgettek, és innen tudta meg az üzeneteket.
Mikor Dzsjotis úgy huszonöt éves volt, öt lány beleszeretett, de egyiküket sem vette feleségül. Előző életükből hozott karmájuk miatt mindannyian egy hajószerencsétlenségben haltak meg. Dzsjotis a baleset idején Burmában volt. Ez az öt lány szintén a lélek világában tartózkodott Dzsjotis édesanyjával együtt.
Mondtam, hogy a barátnőitől is hozok üzeneteket. „Honnan tudod, kik ők, ha nem mondom el a nevüket?” – kérdezte. „A lelkeden keresztül megyek, és elő tudom hozni a nevüket. Kérlek, mondd magadban a lányok nevét. Én mindegyiknek felteszek egy kérdést, te pedig megkapod a választ.” A barátom furfangos volt, gondolta, beugrat. Három lánynak a valódi nevére gondolt, de a másik kettőnél teljesen más nevekre. Már éppen a rossz neveket akartam mondani, amikor Dzsjotis lelke elém állt, és elmondta az igazságot. A lelke megvédett. „Ó, az utolsó két névvel megpróbáltál becsapni” – mondtam, mire ő a lábam elé borult.
Ezután az asramban megindult a pletyka. Hogy honnan hová ereszkedtünk le azon a napon! Másnap Dzsjotis elmesélte egy közös barátunknak a történetet és megkérdezte, elhiszi-e. „Talán berúgtál! Ő mindig is részeg. Csak iszákosok képesek ilyen dolgokra. Mi hasznod származik abból, ha tudsz a barátaidról?” Legbelül hitt a dologban, de külsőleg az ellenkezőjét mutatta.
Mikor meghalt egy tanítványom, mondtam kis unokaöccseinek, hogy beszélgethetünk vele a lélek világában úgy, mintha telefonon beszélnénk. Gondoltam, egy kicsit velük is megcsinálom ezt, de belső lényem figyelmeztetett, hogy megrémülnének, rettenetesen megrémülnének, és abból csak baj származna, így nem tettem meg.
Kérdés: Hogyan győzhetjük le a haláltól való félelmet?
Sri Chinmoy: A haláltól való félelem legyőzése azon múlik, mennyi szeretettel bírsz Isten iránt, és mennyire őszintén van szükséged Rá. Ha szükséged van valakire, azonnal egyfajta belső hozzáférést alakítasz ki az adott személyhez. Ha Isten iránti igényed lélekteljes, odaadó és állandó, akkor a belső világban szabadon hozzáférsz Isten szeretetéhez, Isten könyörületéhez, Isten törődéséhez. És ha mindig érezni tudod Isten szeretetét, könyörületét és törődését, akkor hogyan félhetsz a haláltól? Abban a pillanatban, amikor érzed, hogy szükséged van Istenre, és Neki is szüksége van rád, abban a pillanatban, amikor képes vagy Istent magadban és magad körül érezni, akkor számodra nem létezik többé halál. Amikor Isten távol van az elmédtől, amikor Isten nem található meg a szívedben, amikor úgy érzed, Isten a közeledben sincs, olyankor létezik számodra halál. Máskülönben hol a halál? Ez a fizikai test elhagyhatja a földet, de a lélek, ami Istennek egy tudatos része, örökre megmarad Istenben és Istenért. Rajtad múlik, hogy magadra mint testre vagy mint lélekre gondolsz. Ha magadra mint testre gondolsz, és nem törekszel, akkor a spirituális életben már halott vagy. De ha magadra mint lélekre gondolsz, az azt jelenti, hogy már kialakítottál egy belső kapcsolatot Istennel. Ha tudod, hogy a lélek a valódi valóságod, akkor egyáltalán nem fogsz félni a haláltól.
Kérdés: Mi legyen a hozzátartozók magatartása, amikor egy hozzájuk közelálló ember haldoklik?
Sri Chinmoy: Mindannyian olyanok vagyunk, mint egy vonat utasai. Az egyik utas már elérkezett úticéljához. Le kell szállnia ennél az állomásnál, nekünk viszont tovább kell még utaznunk, és további távolságot kell megtennünk. Azt is tudnunk kell, hogy a halál óráját a Legfelsőbb Úr rendelte el. A Legfelsőbb Úr jóváhagyása vagy elfogadása nélkül egyetlen ember sem halhat meg. Tehát ha hiszünk a Legfelsőbb Úrban, ha szeretettel és odaadással viseltetünk Iránta, akkor érezzük, hogy a Legfelsőbb Úr végtelenül könyörületesebb, mint mi, akik meg akarjuk tartani hozzátartozóinkat. Még ha a haldokló személy a saját fiunk, anyánk vagy apánk, akkor is tudnunk kell, hogy ő végtelenül kedvesebb a Legfelsőbb Úr számára, mint a mi számunkra. A Legfelsőbb Úr a mi Atyánk és Anyánk. Ha a család egy tagja elmegy az apához és az anyához, ugyanannak a családnak a többi tagja nem lesz ettől szomorú.
Ha elfogadtuk a spirituális életet, és valódi örömöt akarunk, tudnunk kell, hogy ezt az örömöt csak úgy érhetjük el, ha életünket átadjuk a Legfelsőbb Úr Akaratának. Nos, azt talán nem tudjuk, hogy mi a Legfelsőbb Úr Akarata, de azt igen, hogy mi az önátadás. Ha a Legfelsőbb Úr el akar venni valakit az életünkből, akkor azt el kell fogadnunk. ,,Legyen meg a Te Akaratod!’’ Ha ez a hozzáállásunk, akkor a legnagyobb örömben részesülünk. És ez az öröm teszi a legnagyobb szolgálatot annak, aki éppen eltávozóban van. Amikor teljesen átadjuk magunkat a Legfelsőbb Úrnak, ez az önátadás hozzáadódik a távozó lélek erejéhez, mely lélek itt rabságban szenved. Tehát ha valóban átadjuk akaratunkat a Legfelsőbb Akaratának, akkor ez az átadás valóban békét, tartós békét hoz a földi színteret éppen elhagyni készülő léleknek.
Azok, akik már elkezdtek meditálni és koncentrálni, bepillantást nyernek előző életeikbe. Ha hisszük, hogy volt múltunk, és tudjuk, hogy van jelenünk, akkor azt is érezzük, hogy lesz jövőnk. Ha ezt tudjuk, mindig tudatában kell lennünk ennek az igazságnak: nincs halál. A Bhagavad Gítá ezt mondja: ,,Ahogy az ember leveti régi ruháit, és újat vesz fel, ugyanígy válik meg a lélek a fizikai testtől, és ölt új testet.’’ Ha tudjuk, hogy a meghalni készülő ember csak félredobja régi testét, mielőtt újat fogadna el, és ha a haldokló személy is rendelkezik ugyanezzel a tudással, akkor hogyan létezhetne bármi félelem?
Nem tudjuk, hogy tulajdonképp mi is a halál, ezért akarunk itt maradni a földön, ameddig csak lehet. A valódi halál azonban nem a test feloszlása. A valódi halál, a spirituális halál, az valami más.
Kérdés: Lesz-e ítélkezés halálunk után arról, hogy mit tettünk ebben az életünkben? Lesz-e büntetés, jutalom vagy ítélet? Ha igen, az örök lesz-e?
Sri Chinmoy: A földi utazás bevégeztével az adott lélek átmegy a másvilágra, és felajánlja az Abszolút Legfelsőbb Úrnak földön szerzett tapasztalatai lényegét. Az Abszolút Legfelsőbb Úr transzcendentális magasságából megítéli a lélek fejlődését. De nincs egyértelmű szabály a jutalomra, a büntetésre vagy az ítéletre. Isten bármit tesz is az adott lélekkel – tűnjön az akár büntetésnek akár jutalomnak – azt transzcendentális látomás-fényével teszi, a lélek fejlődéséért. De még a lehető legrosszabb emberi lény sem lesz soha örök büntetésre vagy kínszenvedésre kárhoztatva.
Isten nem azért teremtette az embereket, hogy megbüntessen minket, hanem hogy szeressen minket, és lehetőségeket adjon nekünk, hogy kitartóan és félreérthetetlenül átalakítsuk magunkat isteni lényekké.
Kérdés: Előfordul néha, hogy a lélek a halál után elidőzik még a földön, hogy segítsen a szeretteinek?
Sri Chinmoy: Vannak lelkek, akik nem nagyon vesztegetik az időt, egyszerűen csak elmennek. Csak egypár napot várnak, hogy lássák, a barátaik és a rokonaik törődnek-e velük. Három vagy négy nap alatt már eleget látnak.
Azután olyan is van, hogy egyes bölcs lelkek itt maradnak, annak ellenére, hogy nagyon fényesek és erősek. Látni akarják, nem segíthetnek-e barátaiknak és rokonaiknak, mielőtt belépnek a mentális világba. Ha szolgálatára lehetnek szeretteiknek, megteszik. Sokféleképp segítenek nekik azzal, hogy inspirálják őket. Néha eljönnek valamelyik barátjukhoz vagy rokonukhoz annak álmában, és Fényt hoznak meg inspirációt. Vagy odamennek hozzájuk, és így szólnak: ,,A földön semmi sem maradandó. Ahogy én elhagytam a testemet, neked is távoznod kell. Az én időm lejárt. Én már semmit nem tudok tenni Istenért a földön. Tehát a legjobb dolog, Istenért elérni valamit a földön. Ne vesztegesd az időt. Tégy annyit, amennyit csak lehet.’’ Mielőtt elhagyná a testet, minden lélek sajnálja, hogy vesztegette az idejét. Mindannyian vesztegetjük az időt. A lélek válaszokat is adhat az embereknek szerencse formájában vagy belső kommunikáció útján. Tehát számos mód van rá, hogy a lélek segítsen szeretteinek.
Kérdés: Sok ember, aki hajszál híján meghal, gyakran hasonló tapasztalatokról számol be – szembetalálkozik egy ragyogó lénnyel vagy egy Fénnyel, aki valami üzenetet ad át neki. Mik ezek a lények?
Sri Chinmoy: Néha ezek egyáltalán nem lények, hanem az elhunyt hozzátartozók lelkei. Néha régi kedves ismerősök korábbi életekből. Néha sorsalakító angyalok vagy istenségek. Néha a kereső lélekteli törekvésének gyümölcsöző képzelete.