Még nem voltam tanítvány, amikor elkezdtem naplót írni. Az első mondat, amit a naplóba jegyeztem a következő volt:
Képzeld el a semmit, hogy semmi nincs, és eljutsz Istenhez.
—
Nem érzi-e a spirituális ember egyedül magát a világban?
Egy spirituális ember kiterjeszti a tudatát. A körülötte lévő embereket, az emberiség egészét saját kiterjedt tudatának érzékeli. Vagyis senki sem idegen számára, mert mindenkivel egy. És ez az egység vonatkozik állatokra, növényekre és magára a természetre is. Ezeket mind a társának, a barátjának, saját maga kiterjedt valóságának látja. Ebben az egységben önmagát látja mindenkiben. Jézus azt mondta: amit magadnak nem akarsz, azt másnak se tedd. Ha tehát önmagadat látod a többi emberben, akkor mindenkinek azt akarod, amit magadnak akarsz. Így a spirituális élet kivezet mind a magányból, mind az egoizmusból.
—
Mindennek forrása a csend. Ha hang-életed a csendből fakad, akkor másokat a csendbe vezetsz, azaz vissza a Forráshoz. A csend szava a valódi bölcsesség.
—
Isten minden teremtményében ott van, de az emberen keresztül manifesztálódik a leginkább. Az emberek közül a valódi törekvők és Isten-szeretők azok, akiken keresztül és akikben Isten valósága egyre erőteljesebben manifesztálódik.
—
Az Isten utáni vágy nem olyan vágy, mely megköti az embert. Ez a lélek tiszta törekvése.
—
A földi templom élettelen kőhalom.
A valódi templom Isten Szíve.
Ha valaki Isten Szívében él, akkor ő Isten templomában él,
Isten valódi, élő templomában.
—
Az emberi tudat olyan, mint egy literes tartóedény. Isten olyan, mint a végtelen óceán. Az emberi értelem nem foghatja fel Istent, képtelen megtartani azt. Ha az értelem azonosul, és segítséget kap a szívtől és a lélektől, akkor válhat képessé arra, hogy feljebb emelkedjen, és felderengjen benne az isteni Igazság. Rendszeres gyakorlással az értelem kiterjeszthető és átalakítható. Meditációval az ember túlléphet az értelem szűk felfogóképességén.