Senki sem szeret börtönben élni, de a legtöbb ember börtönben él, ráadásul sokszor önkéntes börtönben. A levertség, a szomorúság, a neheztelés, a sértődés, a megbántottság, a meg nem bocsátás, a harag és a többi negatív érzés és gondolat börtönében.
Ha ezekkel élsz, és ezeket dédelgeted magadon belül, akkor kiszakítod magad az élet folyamából, és a múlthoz láncolod magad. Az élet-folyó vinne tovább, de te levertél egy cöveket és odaláncoltad magad a múlthoz. A jelen pillanat adná és adná az újabb és újabb lehetőségeket, de te a múltban élsz, így elveszíted a jelen kínálta alkalmakat, miközben bezártad magad a múlt keserűségének ketrecébe. Mindezt ráadásul önként tetted. Így viseled és hordozod önmagad teremtette keserűségedet.
A múlt soha nem fog boldoggá tenni. A boldogságot csak a jelenben lehet átélni, az Itt és Mostban, életed legtökéletesebb pillanatában. De te kizártad a jelent az életedből, nem adod át magad a jelenednek, és sérelmeid és levertséged ködén át nézve, nincs vele kapcsolatod. Tudod, vagy legalább reméled, hogy idővel kijössz ebből a helyzetből, mert az nem tarthat örökké, s legalább belső szenvedésed elegyébe egy kis jövőbeli remény keveredik. Már átmentél ilyen helyzeteken, s idővel csökkent a befolyásuk és zavaró hatásuk az életedre. Aztán túl is mentél rajtuk, s később már az idő távlatából megszelídült a tapasztalat. De ha tudod, hogy idővel túlmész rajta, miért nem tudod ezt Itt és Most megtenni. Elengedni a láncokat, a múltba levert fájdalmas cövekektől eloldódni, elengedni és fellélegezni. Szabadnak lenni. Annak lenni, akinek születtél, aki belül igazán vagy. Mert belül egy isteni mosoly vagy, belül a lélek gyönyöre vár, csak engedd el a múlt keserűségének láncait.
Légy hálás a tapasztalatért, és kezdj el mosolyogni. Igen, mosolyogni. Hogy miért? Miért ne! Az elme persze azt mondja: “Hé neked jogos a sérelmed, ezt nem engedheted el. Te muszáj ezt észben tartsd, muszáj ezen keseregj, mert ezen nem lehet csak úgy egyszerűen túlmenni…” Miért ne lehetne? A hála és a mosoly eloszlatják a szomorúság fájdalmas ködét körülötted, és újra kisüt a nap. Sok esetben hamarabb, mint gondolnád. A helyzetbe, amibe kerültél, magad vitted magad. Miért nem akarod abból kihozni és kihúzni magad? A belső erőd megvan, a választás a tiéd. Ahogy a valódi belső örömödet magadnak megteremtheted, ugyanúgy a belső szomorúságodat is létrehozhatod.
Sok ember végigkesergi és panaszkodja az életét, de te miért tennéd? Miért pocsékolnád az idődet negatív érzelmekre, gondolatokra, mikor megvan a képességed, hogy azokat lecseréld, s szíved napsütésében élj. S mikor tedd ezt meg? Most! Ebben a pillanatban. Egy percet se várj tovább! Meddig akarod még mérgezni magad, s belső isteniséged verőfényes napsütését elhomályosítani, fölösleges, buta és terméketlen gondolatokkal és érzésekkel? Te lelked napsütése, mosolya és gyönyöre vagy. Ez veled született jogod. Élj hát vele!
„Szenvedünk és szenvedünk, mert szívünk önátadása Istennek még nem teljes.”
„Az önátadás nem szenved veszteséget. Az önátadás nem szenved kudarcot. Az önátadás nem szenved érdemtelenséget.”
“A neheztelés egy azonnali szív-öröm-gyilkos.”
“A megbocsátó másodpercekben higgy, ne az engesztelhetetlen órákban.”
“A valódi belső örömöt magad teremted. Nem függ a külső körülményektől vagy eredményektől.”
„Belső boldogságom meggyógyítja külső szenvedésemet.”
– Sri Chinmoy